"Addig kell bocsánatot kérni, addig kell helyrehozni a dolgokat, addig kell szeretni a másikat, amíg lehet. Mert a sors a legkegyetlenebb ítész, és jobbára senki nem tudhatja, mire lemegy a nap, tart-e még az élete, vagy örökre véget ér."

Mondd, kedves: ha fáj valami, ki vigasztal Téged?
Ki az, aki átölel, hogy: van még reménységed?
Ki az, aki letörüli, titkon ejtett könnyed,
Ki az, aki kezét nyújtja: ketten, együtt, könnyebb!
Van-e, aki melletted áll, bármily nagy a bánat,
Van-e, aki vágyakozik, sóvárog utánad?
Van-e, aki mindent megtesz, hogy jókedved legyen,
Aki menedéket épít neked, a távoli hegyen?
Ki az, aki oltalmazód, erős pajzsod, vérted,
Ki az, aki úgy szeret, hogy ha kell, harcol érted?
És ha nagyon fáj az élet, ha muszáj lesz sírni,
Megsimogat-e valaki, hogy segítsen kibírni?
Annak, akit nem vár senki, hová lehet menni?
És ha nem sikerül semmi, mondd: mit lehet tenni?
Szeretet, és vigasztalás, mondd: hol terem néked?
Mondd: ha egyszer emlékezel, milyen lesz emléked?
Mondd, hogy ez az egész világ, mi jót adott néked?
Mondd: ha egyszer emlékezel,
milyen lesz emléked?